|

Erősödő szigor a francia szerencsejáték felügyeletnél

Ismét bekeményítettek a franciák. Legalábbis ezt mutatja az a bírósági rendelet melyet augusztus 6.-án hoztak azzal a céllal, hogy az internet szolgáltatók blokkolják azokat az online termeket és szerencsejátékkal foglalkozó honlapokat, amelyek nem rendelkeznek engedéllyel.

Az ARJEL, azaz a francia szerencsejáték felügyelet eddig 27 engedélyt adott ki, azonban egy júliusban kiszivárgott lista szerint Franciaországban jelenleg 16 cég működik illegálisan. Ezek közé tartozik többek között a Bet24, Betcris, Betfred, Betsson, Boylesports, Centrebet, Globet, Interwetten, Jaxx, Jetbull, PaddyPower, Stan James, Stryyke, 10bet, 32Red, és a 888sport. A bírósági döntés értelmében ezekre az oldalakra valószínűleg az elérhetetlenné válás vár.

A felsorolt cégek nagy része elfogadta a helyzetet. Olyan is akad, ahol már intézkedtek, vagy ezután tiltják majd ki a francia játékosokat. A legérdekesebb megoldással a Stan James kíván előrukkolni, ugyanis helyfelismerő szoftvert szándékoznak telepíteni. A Betsson képviselője szerint a francia hatóságoknak inkább arra kellene koncentrálniuk, hogy a hosszú távú siker érdekében versenyképessé tegye a szabályozást.

Címkék:

Oszd meg az IWIWen! Oszd meg a Facebookon! Oszd meg a Twitteren!