Luigi második lett az EPT Tallinn Heads Up versenyén
A napokban zajló European Poker Tour Tallin €4000+€250 nevezésű főversenyéről sajnos az első napon egy híján minden magyar kiesett, és a második napra továbbjutó Kwaysser Valdemár Ákos „Luigi”-nak sem sikerült a harmadik napra bekerülő 84 játékos közé kerülnie.
Azonban hazánk első Full Tilt Poker profija, vagyis Luigi nem ücsörgött sokáig a babérjain, és benevezett a vasárnap megrendezett €3000+€200-os EPT Heads-up side eventre is, melyen végre tudta hozni a megszokott játékát. A versenyre amúgy a várt 64 helyett 32 játékos fizette be a nem éppen alacsony nevezési díjat.
A side event során a szabályok értelmében egy összecsapás megnyeréséhez két győzelem kellett. Luigi a selejtezők során legyőzte Allan Baeket, az elődöntőben pedig a PokerStars Pro Vanessa Selbsttel került egy asztalhoz aki ellen 2-0-s eredménnyel győzedelmeskedett. A következő ellenfele az ismert online profi Kevin Eyster volt, aki Nikolay Evdakovot legyőzve került a döntőbe. Luigi és Eyster végső párbaja, azaz a finálé három megnyert mérkőzésig tartott. Sajnos a kezdet nem indult túl fényesen mivel Luigi 0-2-es hátrányba került, azonban később két ászt tudott mutatni ellenfele AQ-ja ellen, majd Eyster egyik blöffjét is sikerrel elkapta, ezáltal az állás döntetlenre váltott. Az utolsó mindent eldöntő harcból azonban Eyster jött ki szerencsésebben, miután elcsípte Luigi első nagyobb blöffjét. Luigi végül a második helyet és az érte járó €27.400-t szerezte meg.
A torna végeredménye:
1. Kevin Eyster – €41.000
2. Valdemár Kwaysser – €27.400
3. Vanessa Selbst – €11.400
3. Nikolay Evdakov – €11.400
Gratulálunk Luiginak a helyezéshez!



